Symbian Belle


 

 

 

 
A Belle legfontosabb újdonságai közé az Android-módra legördülő új értesítési terület, az alaposan átdolgozott ikonkészlet, és az NFC-s fejlesztések tartoznak. Újdonság még, hogy három helyett immáron hat kezdőképernyőt pakolhatnak tele átméretezhető widgetekkel a felhasználók, a főmenüből pedig eltűntek a mappák. Sajnos képeken nem tudjuk megmutatni, de változott a futó programok közti váltás módja is, a régi feladatváltó helyett élő képeken lehet látni az alkalmazások ablakait.
Az új mobilok – név szerint a Nokia 600/700/701 – külsőre és belsőre egyaránt határozottan eladhatónak tűnnek, mindháromba 1 gigahertzes processzor került, támogatják a 14,4 megabites HSDPA-t, a Bluetooth vezérlőjük 3.0-ás, a Wi-Fi-jük n-szabványú, képesek 720p-s videót rögzíteni, és persze NFC-vel is ellátták őket a finn mérnökök. A készülékek elvileg szeptemberben kerülhetnek piacra, az áruk adók és egyebek nélkül 180/270/290 euró, avagy 49/74/79 ezer forint.

 

Nokia Essence
Nokia Essence

 
Megemlítendő még, hogy a Nokia friss mobiljai mellé az Essence nevű új fülhallgató is dukál, az NFC segítségével is a telefonokhoz párosítható Bluetooth füles a hivatalos tájékoztatás szerint a környezeti zajok 99 százalékát képes kiszűrni. Mindezt úgy sikerül elérnie, hogy a beépített mikrofonjai segítségével folyamatosan figyeli a környezeti hanghatásokat, és közel valós időben ellentétes frekvenciájú hangokat kever az audiofolyamba.

 

Nokia 600
Nokia 600

 

Nokia 600
Nokia 600 specifikációk:

– GSM/GPRS/EDGE (850/900/1800/1900 MHz)
– HSDPA: 14,4 Mbps, HUSPA: 5,76 Mbps
– Bluetooth 3.0, Wi-Fi 802.11n, NFC
– Digitális iránytű, A-GPS
– Gyorsulásmérő, távolságérzékelő
– Érintőkijelző: 3,2 col, 360×640 pixel, kapacitív és multitouch
– Kamera: 5 megapixel, fixfókusz, LED-es vaku; videó: 720p@30 fps
– 1 GHz-es ARM11 processzor
– 2 GB háttértár, bővítés max. 32 GB-so microSD-vel
– FM rádió, szabványos hangkimenet
– Symbian Belle OS
– Akku: 1200 mAh
– Tömeg: 100 gramm
– Méret: 111 × 53 × 13 mm
– Készenléti idő (2G/3G): 540 óra / 600 óra
– Beszélgetési idő: (2G/3G): 15 óra / 6,5 óra

 

 

Nokia 700
Nokia 700

 

Nokia 700

 

Nokia 700 specifikációk:

– GSM/GPRS/EDGE (850/900/1800/1900 MHz)
– HSDPA: 14,4 Mbps, HUSPA: 5,76 Mbps
– Bluetooth 3.0, Wi-Fi 802.11n, NFC
– Digitális iránytű, A-GPS
– Gyorsulásmérő, távolságérzékelő
– Érintőkijelző: 3,2 col, 360×640 pixel, kapacitív és multitouch, AMOLED, ClearBlack, Gorilla Glass
– Kamera: 5 megapixel, fixfókusz, LED-es vaku; videó: 720p@30 fps
– 1 GHz-es ARM11 processzor
– 2 GB háttértár, bővítés max. 32 GB-so microSD-vel
– FM rádió, szabványos hangkimenet
– Symbian Belle OS
– Akku: 1080 mAh
– Tömeg: 96 gramm
– Méret: 110 × 51 × 10 mm
– Készenléti idő (2G/3G): 465 óra / 450 óra
– Beszélgetési idő: (2G/3G): 7 óra / 4,5 óra

 

 

Nokia 701
Nokia 701

Nokia 701

 

 

Nokia 701 specifikációk:

– GSM/GPRS/EDGE (850/900/1800/1900 MHz)
– HSDPA: 14,4 Mbps, HUSPA: 5,76 Mbps
– Bluetooth 3.0, Wi-Fi 802.11n, NFC
– Digitális iránytű, A-GPS
– Gyorsulásmérő, távolságérzékelő
– Érintőkijelző: 3,5 col, 360×640 pixel, kapacitív és multitouch, ClearBlack
– Kamera: 8 megapixel, fixfókusz, dupla LED-es vaku; videó: 720p@30 fps
– 1 GHz-es ARM11 processzor
– 8 GB háttértár, bővítés max. 32 GB-so microSD-vel
– FM rádió, szabványos hangkimenet
– Symbian Belle OS
– Akku: 1300 mAh
– Tömeg: 131 gramm
– Méret: 117 × 57 × 11 mm
– Készenléti idő (2G/3G): 504 óra / 551 óra
– Beszélgetési idő: (2G/3G): 17 óra / 6 óra 45 perc

 

 

 

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Címkefelhő

%d blogger ezt kedveli: